Emberek
Olvasási idő 5 perc
Menj oda, ahová akarsz, amikor akarsz, olyan tempóban, amilyenben akarsz. A szóló túrázás gazdag és teljes értékű túrázási élmény lehet, de vajon neked való-e? J.R. Harris, a Fjällräven túravezetőjének segítségével kiderítheted.
1987 augusztusában a Fjällräven úttörője, James Robert Harris (más néven "J.R.") még nem gondolta volna, hogy szóló túrázó lesz. Egy háromhetes kenutúrára indult volna az északnyugat-kanadai South Nahanni folyón legjobb barátjával, Ken Pepperrel, aki azonban nem jelent meg a repülőtéren. Az indulás reggelén ugyanis szívrohamot kapott és elhunyt. Ken mindössze 44 éves volt.
"Teljesen összetörtem" - mondja J.R.. "A temetés után úgy döntöttem, szembenézek a szomorúságommal, és egyedül megyek túrázni a New Yorktól északra fekvő Adirondack-hegységbe. Körülbelül 10 napig bolyongtam céltalanul. Bár mélységesen magam alatt voltam, emlékszem, hogy mennyivel jobban éreztem magam, amikor hazaértem."
Ez volt J.R. első többnapos szóló túrája. Az egyedüllét nem csak a fájdalmát és a gyászt segített neki feldolgozni, de felfedezte, hogy szeret egyedül túrázni. Nem zavarta, hogy nincs vele más. Épp ellenkezőleg, alig várta, hogy újra átélhesse. A következő nyáron megtervezte első teljesen önálló túráját a montanai Glacier Nemzeti Parkban, majd ezt követően a kanadai Sziklás-hegységben található Banff Nemzeti Parkot járta be.
"Három hétig voltam a természetben, ami csodálatos utazás volt" - emlékszik vissza J.R.. "Először fordult elő, hogy az összes tervezést és logisztikát magam végeztem. Izgatott voltam, és alig vártam, hogy egyedül legyek kint, de bizonyos értelemben mégsem voltam teljesen egyedül. Ken emlékeit - és a felszerelésének egy darabját - magammal vittem. Ezen az úton láttam először gleccsereket, és olyan vadállatokat, mint a grizzlyk és a farkasok. A túrán találkoztam más emberekkel is, de többnyire egyedül voltam, és élveztem. Hogy őszinte legyek, nem voltam túlságosan meglepve, hogy ennyire tetszett. Egyedül élek, és mindig is szerettem egyedül lenni."
A most 79 éves J.R. New Yorkban született, nevelkedett és ott is él. Első élménye a természettel 13 éves korában volt, amikor szülei beíratták a cserkészekhez, és (akarata ellenére) elküldték a New Yorktól északnyugatra fekvő Catskill-hegységben lévő nyári táborba. Amikor megérkezett, életében először láthatta a teljes eget, egyik horizonttól a másikig, a kilátást eltakaró felhőkarcolók nélkül. A táborban megtanulta a természetben való túléléshez és boldoguláshoz szükséges alapvető szabadtéri készségeket. Amikor vége lett, azonnal vissza akart térni a következő nyáron.
"Nem mindenki érzi jól magát egyedül a természetben" - gondolkodik J.R.. "Sok tapasztalt túrázó azt mondja nekem, hogy soha nem mennének egyedül a vadonba. Nem arról van szó, hogy félnek, egyszerűen csak társaságra vágynak. Valakit, akivel beszélgethetnek és megoszthatják az élményt.
Ez nem én vagyok. Bár élveztem a barátaimmal való természetjárást, az egyedüli túrázás adja számomra a legnagyobb élményt. Sokkal jobban tudok önmagamra és a környezetre figyelni. Az érzékeim kiélesednek, ami még inkább megerősít abban, hogy jobban tudom értékelni a dolgokat, mintha egy csoport tagja lennék.
Amikor egyedül vagyok, nem kötök kompromisszumot. Oda megyek, ahová akarok, amikor akarok, olyan tempóban, amilyenben akarok. Akkor eszem, amikor éhes vagyok, akkor pihenek, amikor fáradt vagyok, és nem kell senkivel sem egyetértenem, egyeztetnem vagy konzultálnom. Az életem teljes egészében az enyém az egész túra során.
Lehet, hogy egyesek számára ez szokatlannak tűnik, de én így szeretem. Van különbség az egyedüllét és a magány között, én pedig soha nem éreztem magam magányosnak, amikor egyedül voltam a vadonban."
J.R. szerint egy hosszú túra elején van egy alkalmazkodási időszak, amikor mentálisan és érzelmileg magad mögött hagyod a megszokott életedet, és elkezded elfogadni a jelenlegi életmódodat. Ő ezt "leválásnak" nevezi, és ez az az időszak, amikor a világ, amelyet elhagysz, lényegtelenné válik, mivel teljesen elszakadsz tőle. Magányosan jársz, és alkalmazkodsz az új környezetedhez. Olyan körülményekhez, amelyek teljesen eltérnek a mindennapi életedtől.
"Az, hogy az ember hogyan alkalmazkodik a természethez, egyénenként változik" - magyarázza J.R. - "Szerepet játszik benne az, hogy mennyire vagy elszigetelve, és, hogy milyen hosszú ideig túrázol. Vannak, akik - csak úgy, mint én – könnyen veszik az átállást, mert alig várják, hogy elhagyják az otthonukat, és visszatérjenek egy egyszerűbb életvitelhez. De az egyszerűbb nem jelenti, hogy könnyebb. Fizikailag és szellemileg megterhelőbb, mint a megszokott életed, de ez örvendetes változás, ha szereted feszegetni a komfortzónád határait. Még a félelmet is."
Harrisnek számos alkalommal kellett szembesülnie a félelemmel, és kezelnie azt. Gyakran viccelődik is, hogy az évek során már annyiszor félt, hogyha a félelemből lehetne doktorálni, akkor elég tapasztalata lenne egy doktori disszertáció megírásához. De az ilyen pillanatok sok új dolgot tanítottak neki:
"Soha nem szabad félni a félelemtől. A félelem az élet része, sőt, kifejezetten egészséges is lehet, különösen, ha rájössz, hogy egy életveszélyes helyzetben lehetséges felülemelkedni a pánikon, és megőrizni az irányítást a tomboló érzelmek felett. Ez az, amit a félelemmentesség valójában jelent: nem a félelem hiányát, hanem annak elfogadását. Ezt a leckét érdemes megtanulni, mert - és ezt tapasztalatból tudom - soha nem vagy túl öreg ahhoz, hogy megijedj."
J.R. 35 évvel ezelőtt tette meg első egyedüli túráját, és azóta több mint 50 országban fedezett fel távoli helyeket. Jelenleg az amerikai székhelyű, nemzetközi multidiszciplináris szakmai társaság, a Felfedezők Klubjának (The Explorers Club) tiszteletbeli tagja, a sokszínűségi, méltányossági és befogadási bizottságának elnöke és az igazgatótanácsának tagja. Élményeit szívesen osztja meg a www.jrinthewilderness.com oldalon, de megjelent már könyve - "Way Out There, Adventures of a Wilderness Trekker" – és rövidfilmje is - "Born Curious" -, amelyek bővebb betekintést engednek túrázási tapasztalataiba és kalandjaiba.
J.R.-nak esze ágában sincs visszavonulni a túrázástól, hiszen mindig is a mérhetetlen kíváncsiság hajtotta, és még mindig alig várja, hogy megtudja, mi rejtőzik a következő kanyar mögött – amit valószínűleg egyedül fog meglátni.
J.R. szóló túrázási tippjei azoknak, akik először kelnek így útra
"Sosem tanácsolom senkinek a szóló túrázást, és nem is bátorítok rá senkit. Csak úgy, mint a legtöbb szervezet és ügynökség, én is inkább lebeszélem róla az embereket. Teljesen biztosnak kell lenned ugyanis abban, hogy egyedül is meg tudsz birkózni a viszontagságokkal, és, ha csak egyszer megkérdezed magadtól, hogy valóban okos dolog-e egyedül menni, akkor hidd el, nem az. Ez az én álláspontom.
Amennyiben továbbra is komolyan gondolod és lelkes vagy, íme az én öt tippem:
- Értsd meg, hogy az egyedüllét hatalmas mentális és érzelmi kihívást jelenthet. Különösen, ha nem vagy hozzászokva az egyedül töltött időhöz. Erre készülj fel!
- Gondoskodjon róla, hogy valaki tudja, hová mész, és mikorra várható a visszatérted.
- Az első önálló túrád legyen rövid, maximum egy vagy két éjszaka, hogy lásd, hogyan reagálsz.
- Ne menj túl messzire. Válassz olyan útvonalat, ahol nagy eséllyel találkozol más emberekkel, még ha ritkán is.
- Vigyél magaddal egy olyan jeladót, amellyel kommunikálni is tudsz, ha bajba kerülnél, vagy csak kapcsolatba szeretnél lépni valakivel."
Posztolva a Következőben
Megosztás
